Elfelejtettem a jelszót.

samsung-szerviz

REGISZTRÁCIÓS DÖNTNÖK

DÖNTÉSE

a samsung-szerviz.hu domain tárgyában indult eljárásban

A Samsung Zrt. (5126 Jászfényszaru, Samsung tér 1.) Kérelmező által Krausz Tamás Kérelmezett ellen a samsung-szerviz.hu domain név tárgyában indított Regisztrációs Döntnöki eljárásban az egyszemélyben eljáró Regisztrációs Döntnöki Tanács meghozta az alábbi

DÖNTÉST

A Regisztrációs Döntnök eljáró tanácsa a Kérelmező által a samsung-szerviz.hu domain név tárgyában előterjesztett kérelmet alaposnak találta, ezért a kérelemnek megfelelően elrendeli a domain név visszavonását a Kérelmezettől.

Indokolás:

I. A Kérelmező előterjesztése

A samsung-szerviz.hu domain név ügyében a Magyarországon cégnyilvántartásba vett Kérelmező jogi képviselője elektronikus úton kérelmet nyújtott be, melyben a samsung-szerviz.hu domain névnek visszavonását kérte a Kérelmezettől, a domain Kérelmezőre való átruházása nélkül. A Kérelmező csatolta az ügy előzményi iratait.

A Kérelmező a Védjegytörvény 12. § alapján Magyarországra is kiterjedő védjegyjogi oltalomra, a Samsung védjegyek jó hírnevére, illetve a cégnevéhez fűződő névhasználati jogára, valamint arra hivatkozott, hogy a domain név a Kérelmező, illetve cégcsoportjának védjegyeit tartalmazza. A Kérelmező nem jelölte meg azon konkrét védjegyet, amelyre védjegyoltalmi igényét alapítani kívánta, védjegyeire és közismertségükre általánosságban hivatkozott.

A Kérelmező álláspontja szerint a domain névben szereplő "-szerviz" toldat nem teszi a domain nevet megkülönböztetővé a Samsung védjegyeihez képest, továbbá a toldat megtévesztheti a fogyasztókat és hamis összefüggés fennállását sugallja a Kérelmezettnek delegált domain név és a Kérelmező között. Álláspontja szerint a domain név az összetéveszthetőségig hasonló a Samsung, illetve kapcsolt vállalkozásai által használt domain nevekhez (pl.: samsung-klub.hu, samsungsuto.hu, samsung.com).

A Kérelmező álláspontja szerint a domain név megtévesztő a fogyasztók számára, ezért annak a Samsung, illetve kapcsolt vállalkozásai által adott engedély nélküli nyilvántartásba vétele és használata a Szabályzat alapján nem megengedett. A "-szerviz" toldat önmagában csak termékekre vonatkozó információkra, szolgáltatásokra utal, leíró jellegű kifejezés, de összekapcsolva a "Samsung" védjeggyel azt a hamis látszatot kelti, hogy egy hivatalos Samsung honlapról van szó, amelyen a Samsung által gyártott és forgalmazott termékkörről lehet információkat gyűjteni, illetve szerviz szolgáltatásokat igénybe venni.

E körben a Kérelmező hivatkozott a Tanácsadó Testület 6/2000. (V. 24.) Elvi Állásfoglalására, amely kimondja: "A megtévesztés e körben a választott névvel, annak jelentéstartalmával, s a domain nevet igénylő személlyel, szervezettel hozható összefüggésbe, azaz az Internet használóiban azt a látszatot keltheti, hogy a domain név és annak mögöttes jelentéstartalma (a szóval azonosított vagy azonosítható szolgáltatás, […], gazdálkodó szervezet, […]) egymással közvetlen összefüggésbe hozható, a domain név alatt azt a szolgáltatást, […], gazdálkodó szervezetet, […], illetve a nevével, tevékenységével kapcsolatos információt találhatnak."

A Kérelmező hivatkozott továbbá a Tanácsadó Testület 4/2000. (V. 10.) elvi állásfoglalására is, amely álláspontja szerint megerősíti, hogy az üzleti tisztesség követelménye megkívánja a vállalkozásoktól, hogy tartózkodjanak azon kereskedelmi nevek (így a cégnevek, vállalatnevek, cégjelzők kereskedelmi feliratok, illetve jelszavak) szándékos és tudatos használatától, amelyek versenytársaikat illetik.

A Kérelmező mindezeken túl előadta, hogy a Kérelmezettnek a domain használatához nem fűződik jogos érdeke, nincs ilyen védjegye, vagy szélesebb körben ismert kereskedelmi neve, és engedélyt sem kapott a jogosultaktól a védjegy használatára.

A Kérelmező a domain név átruházását nem kérte.

II. A Kérelmezett védekezése

A Kérelmezett elsősorban arra hivatkozott, hogy a domain nevet 2008. szeptember 12. óta jogszerűen használja, a domain név, illetve a kapcsolódó honlapok fejlesztésébe jelentős anyagi- és munkaráfordítást eszközölt, így a domain név delegálás változatlan fenntartásával kapcsolatban jogos érdeke áll fenn. Álláspontja szerint a domain név elvétele esetén a Kérelmezett oldalán kár keletkezne, illetve a Kérelmezőre történő átruházása esetén a Kérelmező jogalap nélküli gazdagodása következne be.

A Kérelmezett álláspontja szerint a Kérelmezőnek lehetősége lett volna a domain név feltételes használatba adása során a Kérelmezett részére feltételesen használatba adott domain használatát kifogásolnia, a Kérelmező azonban sem a feltételes használatba adás ideje alatt, sem időközben elmúlt nyolc év során nem kifogásolta a domain név Kérelmezett általi használatát.

A Kérelmezett kijelentette, hogy a domain nevet érdemben, törvényesen áruk vagy szolgáltatások felkínálásával kapcsolatban használja és nem pedig tovább értékesítési céllal, hanem tisztességesen, a felhasználók megtévesztésére nem törekedve és a Kérelmezett jó hírnevének tiszteletben tartásával működteti a domain nevet. A domain nevet egy, a Kérelmezett másik kapcsolódó szerviz szolgáltatásokat ajánló saját weboldalára történő átirányítására használja.
A Kérelmezett részletesen előadta továbbá, hogy a domain nevet tevékenysége kezdetétől fogva, gazdasági tevékenysége keretében és álláspontja szerint jogszerűen használja, mivel kifejezetten Samsung típusú termékeket szervizelésével foglalkozik több, mint 10 éve. A domain nevet ezen szolgáltatása felkínálásával kapcsolatban használja. A Kérelmező rámutatott arra is, hogy Samsung szakszervizként működik, tehát Samsung termékek vonatkozásában nem garanciális javítást végez garanciaidőn túlfutott készülékek kapcsán, ellentétben a Kérelmező hivatalos szervizeivel.

A Kérelmezett hangsúlyozta, hogy a fogyasztók megtévesztésének elkerülése végett már tevékenysége kezdetétől fogva világosan felhívja a fogyasztók figyelmét a domain név alatti weboldalon, az oldal legtetején jól láthatóan, nagy betűkkel fel van tüntetve, hogy „Szervizünk NEM a Samsung Magyarország hivatalos márkaszervize, partnerszervize”, illetőleg a weboldalon több helyütt utalás történik a szakszerviz jellegre, valamint, hogy garanciaidőn túli termékek javításával foglalkozik, amely tevékenységgel a Kérelmező kifejezetten nem foglalkozik.

A Kérelmezett álláspontja szerint tevékenysége világosan eltér a Kérelmező márkaszervizeinek tevékenységétől, a Kérelmezőnek a Kérelmezett nem versenytársa, a fogyasztók megtévesztésének lehetősége nem áll fenn, hiszen nem ugyanazt a szolgáltatást nyújtja, mint a Kérelmező. A Kérelmezett ettől függetlenül a Kérelmező jó hírnevének sérelmét kizártnak tartja azért is, mert az álláspontja szerint eltérő szolgáltatásoktól függetlenül saját szolgáltatását magas minőségben nyújtja, így az már csak ezen okból sem lehet sérelmes a Kérelmező jó hírnevére.

III. A Kérelmező észrevétele a Kérelmezett megjegyzésére

A Kérelmező válaszában előadta, hogy a domain név regisztrációját követő 8 napos időszakban a panasz benyújtását valóban elmulasztotta, ez azonban nem zárja el attól, hogy a Regisztrációs Döntnök előtt másik eljárásban, időbeli korlát nélkül érvényesítse a domain névvel kapcsolatos jogos igényeit. Felhívta továbbá a Kérelmezett figyelmét arra, hogy kérelmében csak a domain törlését kérte, de nem kéri annak részére történő átruházását, így a törléssel a Kérelmező semmiképpen nem gazdagodna jogalap nélkül.

A Kérelmező vitatta továbbá a Kérelmezett azon előadását, hogy kifejezetten Samsung termékekre specializálódott volna, rámutatva, hogy a Kérelmezett honlapjának tanúsága szerint a Samsung versenytársának berendezéseit is javítja, amely a fogyasztók megtévesztése irányába hathat. Álláspontja szerint az, hogy a Kérelmezett honlapján feltünteti, hogy nem a Samsung szakszervíze, jogosulatlanul használja a vonatkozó Samsung szóvédjegyeket, és így megtéveszti a fogyasztókat.

A Kérelmező álláspontja szerint az Európai Bíróság C-63/97. ítéletében is elemzett védjegyoltalmi kivételszabály nem alkalmazható a jelen ügyre, mivel abban az ügyben az engedély nélküli védjegy használó kizárólag a védjegyezett BMW gépkocsik szervizelésére szakosodott, míg a jelen ügyben a Kérelmezett nem kizárólag egy márka szervizelésére szakosodott társaság, hanem több márka szervizelését is ellátja. Hangsúlyozta azt is, a Kérelmező a Kérelmezettel nem áll, és soha nem állt szerződéses viszonyban, a Kérelmezett soha nem is volt hivatalos szerviz partnere, a Samsung védjegyek használatára a Kérelemeztt engedélyt soha nem kapott.

A Kérelmező előadta továbbá azt is, hogy a Kérelmezett a domain nevet jelenleg szünetelteti, az jelenleg a Kérelmezett másik weboldalára irányítja át a látogatókat, amely honlap a samsung-szerviz.hu domain név használata nélkül is lehetővé teszi a Kérelmezett internetes megjelenését.

IV. A Regisztrációs Döntnök döntése

A Szabályzat 27. pontja alapján a Regisztrációs Döntnök a Kérelmező és Kérelmezett írásbeli előterjesztései, valamint a Nyilvántartó által vezetett nyilvántartásban és az Interneten szereplő adatok alapján hozza meg a döntését.

A Kérelmezett a www.samsung-szerviz.hu domain WHOIS rekordjának tanúsága szerint 2008. szeptember 12. napján regisztráltatta a domain nevet. A Kérelmező gazdasági társaságot 1989-ben alapították, jelenlegi cégnevét 2006. óta használja.

A Kérelmező cégkivonatából megállapítható volt, hogy a Kérelmező a „Samsung” cégnév használatára jogosult, egyedüli részvényese a közismertnek tekinthető Samsung Electronics Co., Ltd. koreai társaság, amely anyavállalat számos, Magyarország területén is védett Samsung védjegy jogosultja, míg a Kérelmező maga a „Samsung Health Care TV” szóösszetétel védjegy jogosultja.

A Kérelmező védjegyokiratokat a „Samsung” védjegyek oltalma tekintetében nem csatolt és a védjegyoltalmi igénye alapjául szolgáló konkrét védjegyeket sem jelölte meg. A Regisztrációs Döntnök álláspontja szerint azonban köztudomású tény, hogy a Kérelmező világszerte, így Európában is ismert vállalat, amely termékeivel az Európai Unió piacán, így Magyarországon is jelen van. A Kérelmező, valamint a Kérelmező által képviselt márka és a Samsung mint kereskedelmi név és védjegy jóhírű Európa szerte, így Magyarországon is.

A Regisztrációs Döntnök osztotta a Kérelmező azon álláspontját, hogy a vitatott domain névben szereplő kifejezések szempontjából a védjegyjogi, illetve nyelvtani elemzés szempontjából is meghatározó a szó eleji „Samsung” kifejezés, amelyhez a leíró jellegű és igen csekély megkülönböztető erővel bíró „szerviz” kifejezés kapcsolódik. A közismertségre és a jóhírnévre tekintettel a Regisztrációs Döntnök az összetéveszthetőség, azonosság, illetve megtévesztő azonosság szempontjából ezért elsősorban a közismert és hangsúlyosnak tekinthető „Samsung” szóelemet vetette össze a regisztrált domain névben szereplő „samsung-szerviz” kifejezéssel, illetve a cégnyilvántartásból és a védjegylajstromból megismerhető védjegy- és cégnév adatokkal. A hasonlóság vizsgálata tekintetében a Regisztrációs Döntnök álláspontja szerint a kötőjeles írásmód a jelen ügy kapcsán nem bírt jelentőséggel, illetve megkülönböztető képességgel.

Az eljárás szempontjából a Kérelmezett hivatkozott arra, hogy a regisztráció időpontjától számított 8 napon belül a domain regisztrációt a Kérelmező nem kifogásolta, a Regisztrációs Döntök azonban – a Kérelmező által e körben kifejtettekkel egyezően – rámutat arra, hogy e körülmény a Regisztrációs Döntnöki eljárásának nem akadálya, az csak a domain delegálását megelőzően, a Tanácsadó Testület eljárása esetén releváns.

Szabályzat 29. pontja alapján a Regisztrációs Döntnök a domain név visszavonását vagy a Kérelmező javára történő átruházását rendeli el, amennyiben a domain név azonos egy olyan névvel vagy megtévesztően hasonlít egy olyan névhez, amely a Kérelmező javára valamely hatályos magyar vagy közösségi jog által védett név, vagy amelynek használatára a Kérelmező valamely magyar vagy közösségi jogszabály alapján jogosult, és amennyiben:
a) a Kérelmezett a domain nevet anélkül igényelte, hogy a névhez joga vagy jogos érdeke fűződne; vagy
b) Kérelmezett a nevet rosszhiszeműen igényelte vagy annak felhasználása rosszhiszeműen történik.

A Regisztrációs Döntnöki Tanács a Szabályzat 29. pontjában foglaltak alapján tehát valamennyi eljárásban először is azt vizsgálja, hogy a kérelmezett domain név a Kérelmező javára valamely magyar vagy közösségi jogszabály alapján védett név-e, vagy hogy az adott név használatára a Kérelmező jogosult-e valamely jogszabály alapján (az adott körben kizárólagos jelleggel).

A jogvédelem szempontjából egyértelműen, a Kérelmezett által sem vitatottan megállapítható volt, hogy a Samsung kifejezés használatára, mint a magyar illetve a közösségi jog által védett cégnév illetve védjegy használatára a felek közül csak a Kérelmező jogosult – már azt megelőzően is, hogy a Kérelmezett a domain nevet regisztrálta. A Kérelmezett domain nevének hangsúlyos, meghatározó eleme e védett kifejezéshez megtévesztően hasonlít. Az ügyben a Kérelmező a Kérelmezett által sem vitatott előadása alapján az is megállapítható volt, hogy a Kérelmezett a Samsung cégnév illetve védjegy(ek) használatára a jogosult engedélyével nem rendelkezik.

A fentiekben már kifejtett körülmények alapján a Regisztrációs Döntnök arra az álláspontra jutott, hogy a domain névben szereplő hangsúlyos Samsung kifejezés megtévesztően hasonlít a Kérelmező cégnevéhez illetve többek között a „Samsung Health Care TV” szóösszetétel domináns eleméhez, amelyeknek a Kérelmező a közhiteles cégnyilvántartásban, illetve védjegylajstromban bejegyzett jogosultja. A Regisztrációs Döntnök ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy az ügyben a védjegyoltalom szempontjából természetesen számos további releváns Samsung védjegy is létezik, ezek további vizsgálata azonban már szükségtelen volt.

Hasonlóképpen a Kérelmező által hivatkozott névkizárólagosság kapcsán megállapítható volt a Kérelmező cégnevéhez fűződő kizárólagos joga, illetve a Kérelmezett oldalán azon cégnév használatához fűződő jogosultság hiánya.

A Regisztrációs Döntnök a fentiek alapos mérlegelése alapján azt állapította meg, hogy az RDSZ 29. szerinti domain visszavonási feltételek közül fennáll azon körülmény, hogy a www.samsung-szerviz.hu domain név azonos illetve megtévesztően hasonlít egy olyan névhez (Samsung), amely a Kérelmező javára a hatályos magyar illetve közösségi jog által védett név, vagy amelynek használatára a Kérelmező valamely magyar vagy közösségi jogszabály alapján jogosult.

A Regisztrációs Döntnök osztotta a Kérelmező azon álláspontját is, hogy a domain visszavonásának az RDSZ 29. a) pontja szerinti második, konjunktív feltétele, azaz jogos érdek hiánya is megállapítható a jelen ügyben a Kérelmezett terhére. A Kérelmező alappal mutatott rá, hogy a tárgyalt domain alatt olyan szerviz szolgáltatások is elérhetők, amelyek nem kizárólagosan a Samsung márkához kapcsolódnak, hanem pl. más, rivális termékekhez. A jelen eljárásban a felek előadása, illetve a honlapok tartalmának vizsgálata alapján ugyanis az volt megállapítható, hogy a domain névvel közvetlenül vagy közvetve átirányítással népszerűsített szerviz szolgáltatásai nem kizárólagosan a Samsung gyártmányú készülékekre vonatkoznak, így nem áll fenn többek között az analógia az Európai Bíróság C-63/97 („BMW ügy”) jogesetében foglalt döntéssel sem, amely a védjegyoltalom alóli kivételt megalapozhatná. Ugyancsak osztotta a Regisztrációs Döntnök a Kérelmező azon álláspontját, hogy a Kérelmezett szolgáltatásainak internetes megjelenését a Kérelmezett további – semleges elnevezésű – domain nevei, illetve honlapjai biztosítják.

A Regisztrációs Döntnök meglátása szerint ezért a Kérelmezettnek a Szabályzat szerinti jogos érdeke nem állapítható meg a vitatott domain használata kapcsán.

A Kérelmezett rosszhiszeműségére a Kérelmező előadást nem tett, de a Regisztrációs Döntnök álláspontja szerint ennek részletes vizsgálata az RDSZ 29. a) pontja szerinti jogos érdek hiányának megállapítása miatt már szükségtelen. A Regisztrációs Döntnök azonban megjegyzi, hogy a DRSZ 2.2.1. alapján a Kérelmezett köteles lett volna a lehető legnagyobb gondossággal eljárni abban a tekintetben, hogy az általa választott domain név, annak igénylése, illetve annak használata más személy vagy szervezet jogait ne sértse (pl. névkizárólagossághoz fűződő jogát, személyiségi jogát, szellemi tulajdonhoz fűződő jogát stb.). A mindenkori domain-igénylőtől elvárható, hogy a domain név megválasztása előtt ellenőrizze a cégjegyzéket, illetve a védjegy adatbázist és adott esetben kérje meg a jogosult hozzájárulását.

A jelen ügyben a Kérelmezett számára a márka ismertségére is tekintettel akár a fenti konkrét kutatások hiányában is fel kellett volna merülnie, hogy a domain név regisztrációja egy közismert márkanévhez fűződő jogok sérelméhez vezethet, ugyanakkor az ügyben nem merült fel olyan adat, amely a közismert jogosult vonatkozó engedélyének beszerzésére, vagy a domain regisztrációval kapcsolatos álláspontja Kérelmezett általi kikérésére irányult volna. A védett kifejezés felhasználhatóságára vonatkozóan a Kérelmezett ezért feltehetően egyoldalúan vonta le a jelen eljárásban alaptalannak bizonyuló következtetéseit. A Kérelmezett kétség kívül feltüntette a fogyasztók részére honlapján erre vonatkozó figyelemfelhívását, ez utóbbi körülmény ugyan bizonyos mértékben és a versenyjogi szabályok körében a Kérelmezett javára értékelhető, azonban a Kérelmezőt még nem mentesíti a DRSZ illetve az RDSZ vonatkozó szabályainak betartásától, illetve a Kérelmező védjegy-, illetve névviselési jogainak tiszteletben tartásától – sőt arra is utalhat, hogy a Kérelmezett maga is tisztában volt a domain név ill. a rajta keresztül elérhető tartalom összetéveszthetőségével.

A fentiekben előadottakra, valamint az eset összes körülményére tekintettel a Regisztrációs Döntnök a jelen ügyben megállapította a Kérelmezettnek az RDSZ 29. b) pontja szerinti rosszhiszemű magatartását is, az RDSZ 31. e) pontjára is figyelemmel.

A Regisztrációs Döntnök a fentiek alapján a kérelmet alaposnak találta, és a DRSZ 10.3 pontjára figyelemmel az RDSZ 29. a) és b) pontja és a 31. e) pontja alapján elrendeli a samsung-szerviz.hu domain név visszavonását a Kérelmezettől.

A Regisztrációs Döntnök a jelen döntést a Szabályzat 34. pontja alapján azzal küldi meg a Kérelmezőnek, a Kérelmezettnek, és a Nyilvántartónak, hogy azt a Nyilvántartó hajtsa végre, kivéve, ha a felek 30 napon belül igazolják, hogy a kérelem tárgyában közöttük bírósági eljárás van folyamatban.

Budapest, 2017. január 31.

Dr. Jambrik Gergely döntnök
Kapcsolat | Copyright 2004-2008 Inforum