Elfelejtettem a jelszót.
Infomediátor » Hírek
Nő a zsaroló emailek száma2006. 06. 16.

A Kaspersky Labs szerint az utóbbi időben megnőtt azon kártékony emailek száma, amelyek a felhasználók megzsarolásától sem riadnak vissza.


A Kaspersky Lab kiadta a 2006 első negyedévére vonatkozó jelentését, amelyből kiderül, hogy az informatikai biztonság több területén is romlott a helyzet. A jelentés egyik része olyan emailek terjedésére hívja fel a figyelmet, amelyek révén a támadók a felhasználók megzsarolásával igyekeznek pénzhez jutni. A cég szerint a levelekben szereplő követelések és az összegek is meglehetősen változók. Sokszor a támadók "csak" 50 dollárt követelnek, de egyes esetekben 2000 dolláros váltságdíj is megjelenik az emailekben. A zsarolást tartalmazó elektronikus levelek nem számítanak újdonságnak, hiszen az első ilyen emailek már 1989-ben megjelentek. Azonban az utóbbi időben ezen levelek száma ismét elkezdett emelkedni. A pénzt követelő emailek számának növekedéséhez olyan trójai programok is hozzájárultak, mint például a GpCode vagy a Krotten.

A Kaspersky Lab a jelentésében külön kitér azon vírusokra, amelyek a Mac OS X illetve a Linux operációs rendszerek megfertőzésére alkalmasak. A beszámoló szerint az Intel platformra tervezett Mac OS X operációs rendszer bejelentése nagymértékben felkeltette a vírusírók érdeklődését. A jelentésből kiderül, hogy a cég szakemberei különös figyelmet fordítanak a különböző mobil vírusokra is, ugyanis ezekből hetente már átlagosan tíz új változat jelenik meg. Érdekes, hogy e vírusok többsége Dél-Kóreából származik.

Shane Coursen, a Kaspersky egyik biztonsági szakértője szerint egyre inkább számolni kell a rejtőzködő, rootkit technikákat alkalmazó kártékony programok terjedésével. Coursen elmondta, hogy a következő években minden bizonnyal egyre komplikáltabb támadásokkal kell majd szembe néznünk.

(Forrás: Computerworld)

Kapcsolat | Copyright 2004-2008 Inforum