Elfelejtettem a jelszót.
Infomediátor » Hírek
filter:max kontra spamküldők és UPC2006. 06. 22.

A filter:max sajtóközleményben jelentette be, hogy az Internetbiztonsági Világnap alkalmából, a hazai szolgáltatókkal együttműködve harcot hirdet a spam- és vírusküldők ellen, azonban egy másik harc is kirobbant, mégpedig a cég és a UPC között.


A közlemény szerint az internet-szolgáltatók jelentik az első harcállást, hiszen ők továbbítják a kéretlen és/vagy vírust tartalmazó leveleket. Bár a legtöbb szolgáltató rendszeresen ellenőrzi a tőle kimenő és hozzá beérkező leveleket, néhányan azonban sem maguktól, sem bejelentésre nem tesznek semmit az ügy érdekében. A filter:max ezt megelégelve mozgalmat indított a helyzet megváltoztatása érdekében, és saját rendszerükbe beérkezett e-mailek alapján megkeresett több szolgáltatót, akiknek többsége együttműködőnek bizonyult, és felléptek a konkrét támadások ellen. Egyetlen kivétel akadt: a UPC.

„A [UPC] egyik ügyfele ugyanis napi több ezer — néha tízezer —, vélhetően vírussal vagy spammel fertőzött e-mailt próbált a filter:max és ügyfelei részére elküldeni, illetve e-mail címek százezreit próbálta begyűjteni”, ám „a UPC Magyarország Kft. a filter:max bejelentését válaszra sem méltatta — sem a telefonokra, sem az e-mailekre nem reagált”, áll a közleményben.

A cég a szolgáltató tétlenségét megelégelve a támadásról bejelentést tett a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak, és hatósági eljárás lefolytatását kérte az ügyben, valamint azt, hogy kötelezzék a UPC-t a konkrét támadás megszüntetésére. Várják továbbá a hasonló támadásokat elszenvedő internet-felhasználók jelentkezését, akiknek felvilágosítást nyújtanak a védekezés technikai és jogi lehetőségeit illetően.

A UPC minderre szintén közleményben reagált, amelyben visszautasította a filter:max vádjait, és kilátásba helyezte jogi ellenlépések megtételét, mivel a szolgáltató jó hírnevét megsértették.

A filter:max sajtóközleménye valótlannak nevezi a UPC állításait, és azokat tételesen cáfolja. Ebben percre pontosan felsorolják, hogy mikor és milyen módon léptek kapcsolatba a UPC-vel. Hangsúlyozzák: a UPC-hez tartozó egyik IP-címről 2005. december 27-e óta tartó támadás a mai napig változatlanul éri a filter:max rendszereit, annak ellenére, hogy 2006. január 4-én e-mailben jelezték ezt a UPC felé.

„Nem tartjuk helyesnek, hogy a UPC ilyen erőtlen támadással próbálkozik ahelyett, hogy a hibákat kijavítva elnézést kérne egy olyan cégtől, amelyiknek nemtörődömségével jelentős károkat okozott. - kommentálta a történteket Nemes Dániel, a filter:max stratégiai igazgatója.

(Forrás: PC World)

Kapcsolat | Copyright 2004-2008 Inforum