Elfelejtettem a jelszót.
Infomediátor » Hírek
Közeleg a szoftverszabadalom2004. 11. 10.

Kései egyeztetés a magyar országgyűlésben


Ma tárgyalja a parlament európai ügyek bizottsága a számítógéppel megvalósított találmányok szabadalmaztathatóságáról szóló európai irányelvtervezetet. Bár több civil szervezet tiltakozott, a magyar kormány álláspontja változatlan a kérdést illetően, és májusban már igennel szavazott az uniós jogszabálytervezetre.
Szakértők úgy vélik: az irányelv elfogadása nem jár majd a jogszabályi környezet jelentősebb változásával Magyarországon, mert a direktíva lényegében a status quót rögzíti. Magyarország ugyanis már tagja az Európai Szabadalmi Hivatalnak, ahol eddig is lehetett oltalmat bejegyezni a számítógéppel megvalósított találmányokra. Az EU-szintű jogszabály abban hoz újdonságot, hogy a bejegyzett szabadalmakat a jövőben az Európai Bíróság előtt is meg lehet majd védeni.
Kapcsolat | Copyright 2004-2008 Inforum