Elfelejtettem a jelszót.
Infomediátor » Hírek
Jön az Internet Explorer 7.02005. 02. 21.

Idén nyáron letölthető lesz az Internet Explorer 7 próbaváltozata, tehát a felhasználóknak nem kell megvárniuk a következő Windows megjelenését, jelentette be Bill Gates az RSA 2005 konferencián. A Microsoft vezető szoftvertervezője azt is beismerte, hogy a böngésző biztonsági kockázatot jelent


Az Internet Explorer 7 böngészőt csak azokon a Windows XP operációs rendszereken lehet majd futtatni, amelyre már feltelepítették a tavaly nyáron kiadott Service Pack 2 biztonsági frissítést. A javítás kétféleképpen próbálja megakadályozni az adathalászok munkáját: a böngésző megkeresi azokat a linkeket, amelyeknek a szövege nem egyezik meg a célba vett szájttal, illetve a Microsoft készít egy feketelistát azokról a szájtokról, amelyek összefüggésbe hozhatóak a csalókkal.
A szoftvergyártó óriásvállalat illetékesei még nem döntötték el, hogy önmagában, vagy egy újabb nagy biztonsági frissítéssel együtt adják-e ki a böngészőt, és idén nyáron csak a próbaváltozat lesz letölthető, a végleges változat megjelenésének az időpontja egyelőre nem ismert.
Más szelek

Augusztusban egyébként a Microsoft még azt hangoztatta, hogy a Longhorn megjelenése előtt nem ad ki külön frissítést a böngészőhöz, és hogy az Internet Explorer új képességei csak a következő Windowsban mutatkoznak be. A cég novemberben kicsit engedett, és bejelentette, hogy valamivel korábban kijavítja az Explorer főbb hibáit, de akkor még nem derült ki, hogy egy teljesen új verziót dobnak piacra, írta a Cnet informatikai szaklap.
Elemzők szerint a Microsoft elsősorban azért változtatott tervein, mert a Mozilla Foundation az utóbbi hónapokban internetezők millióit állította maga mellé a gyors és megbízható Firefox böngészővel, és ennek hatására csökkent az Internet Explorer piaci részesedése.
A cikk folytatását elolvashatja az index honlapján.
Kapcsolat | Copyright 2004-2008 Inforum