Elfelejtettem a jelszót.
Infomediátor » Hírek
Valahol még számítógép sincs2005. 05. 14.

A legalább 5 főt foglalkozató cégekről átlagosan elmondható, hogy 90%-uk használ számítógépet. Az arány az előző, 2004 októberében felméréshez képest alig változott.


A GKI Gazdaságkutató Rt. és a T-Mobile Magyarország Rt. - a Sun Microsystems Magyarország Kft.-val együttműködve - negyedévente felméri a vállalati internethasználati szokásokat, a hazai elektronikus gazdaság fejlődését. Jelen összefoglalónkban a vállalati szektor internet-gazdasággal összefüggő jellemzőit mutatjuk be.

A turizmus szektorban az előző negyedévekhez hasonlóan csak kismértékű változás történt az Internetes üzleti lehetőségek megítélésében. A válaszok alapján a vendéglátással foglalkozó cégek semleges, de inkább negatív véleményt fogalmaztak meg az internet vállalkozásaikra gyakorolt hatását illetően.

A kereskedelem és a ki nem emelt tevékenységeket összefogó, általunk általános vállalati körként definiált szakágazatok esetében a piaci várakozások tovább ingadoznak, a negyedik negyedév folyamán a turizmushoz hasonlóan kismértékű index-csökkenés volt a jellemző mindkét szektorban.

A korábbi negyedévekhez hasonlóan 2004 negyedik negyedévében is a pénzügyi szektornak az átlagosnál kedvezőbb kilátásai húzták fel az GKI-T-Mobile e-Gazdaság Index összesített értékét. Az előző negyedévhez képest jelentősen nőtt az e-pénzügyi index, különösen a biztosítótársaságok megerősödött optimizmusa miatt. Továbbra is a pénzügyi vállalatok körében a legnagyobb az internet iránti bizalom a többi gazdasági szektorral összehasonlítva.

Számítógépek

Ma már nehezen található olyan kisvállalat, amelyik nem rendelkezik legalább egy számítógéppel, míg a közép és nagyvállalatok közt egyáltalán nincs ilyen cég.

A mikrovállalatok 5-9 fős nagyságrendbe tartozó részénél már nagyobb a lemaradás ezen a téren, 17%-uk még egyáltalán nem használ számítógépet.

A vizsgált legalább 5 főt foglalkozató cégekről átlagosan elmondható, hogy 90%-uk használ számítógépet. Az arány az előző, 2004 októberében készített, felmérésünkhöz képest alig változott.

Internet

A hazai (legalább 5 főt foglalkoztató) cégek körében az internet-penetráció 75%-os volt 2005 márciusában. Ez 2 százalékponttal magasabb a 2004 októberében készült felmérésben mértnél, és 5 százalékponttal magasabb mint 2003 októberében. Az internet-csatlakozással való ellátottság a számítógépet használó cégek körében 83% volt idén tavasszal.

A nagyvállalati szegmensben a teljes telítettség (100%) miatt változás nem történt az elmúlt félév során, a növekedés a kis- és középvállalatok körében volt tapasztalható.

A középvállalati körben a cégek 97%-a kapcsolódik a világhálóra, amely az elmúlt félév folyamán 3 százalékpontot, az azt megelőző év során pedig 4 százalékpontot emelkedett.

A kisvállalatoknál a 10-19 fős cégeknél másfél év alatt 70%-ról 76%-ra emelkedett a penetráció, míg a 20-49 alkalmazottal rendelkező cégeknél 79%-ról 86%-ra nőtt az internethasználó cégek aránya.

A mikrovállalkozások, viszont úgy tűnik nem csatlakoznak az Internet gazdasághoz olyan ütemben mint a náluk nagyobb cégek. Az 5-9 alkalmazottal rendelkező cégek körében stagnálás figyelhető meg az internet-penetráció terén, mely ebben a csoportban megrekedt a 66%-os szinten.

Forrás: Piac és Profit
Kapcsolat | Copyright 2004-2008 Inforum