Elfelejtettem a jelszót.
Infomediátor » Hírek
Biztonságosabb internetet a gyerekek védelmében2006. 06. 16.

Nagy Zsolt, román távközlési és informatikai miniszter nyitotta meg 2006. május 16-án a szakminisztérium székhelyén a Safer Internet Plus napot.


„Az információhoz való széleskörű hozzáférés számos előnnyel jár a mai társadalomban, de magával hordoz bizonyos kockázatokat és fenyegetéseket is, ami elsősorban a legsebezhetőbb korcsoportot, a gyerekeket érintheti. A minisztérium számára a virtuális világ biztonságosabbá tétele fontos célkitűzés, és ebben a témakörben úgy gondoljuk, hogy a szülők és a tanárok tájékozottsága az internetezéssel együtt járó kockázatokkal kapcsolatban segítséget jelenthet ezek csökkentésében.” - nyilatkozta Nagy Zsolt.

A Safer Internet Plus az 1999-2004-es periódusban futó eSafe program folytatása, amelyben 17 európai állam vett részt, mintegy 37 projekt résztámogatásával, több mint 136 szervezet bevonásával.

A 2005-2008-as időszakban 45 millió eurós költségvetéssel rendelkező Safer Internet Plus program elsőleges célja az illegális internetes tartalmak visszaszorítása, a nem óhajtott és ártalmas tartalmak (spam-ek) terjedésének fékezése. A program mindenek előtt a felhasználóknak - szülőknek, oktatóknak, gyerekeknek - szól, hangsúlyt fektetve e csoportok felkészítésére a tudatos védekezés érdekében.

(Forrás: PrímOnline)

Kapcsolat | Copyright 2004-2008 Inforum