Elfelejtettem a jelszót.
Infomediátor » Hírek
A Google már nem úgy nő tovább2004. 11. 20.

Google, a világ legtöbbet használt internetes keresője bejelentette – a növekvő verseny miatt gazdasági növekedése lelassul


A cég, mely az év első felében rendkívüli módon növelte nyereségét bejelentette, a növekedés mértéke vélhetően nem lesz tartható. A riválisok – többek között a Yahoo és a Microsoft – kihívást jelentenek a Google piacvezető helyzetére. A bejelentésnek köszönhetően a ség részvényeinek árfolyama 3%-ot esett a Wall Streeten.

Még nincs vége

A Google októberben jelentette be, hogy a sok reklámnak köszönhetően eladásai és profitja 2004 harmadik negyedévében az előzőhöz képest megduplázódott. Júliustól szeptemberig a nettó nyereség 52 millió dollár volt, miközben a teljes bevétel 805,9 millió dollára emelkedett az előző évi 393,9 millióhoz képest.

A Google sikere sokakat sarkallt arra, hogy felvegyék a kesztyűt, kisebb cégek mellett a Microsoft sem nézi tétlenül a menetelést. A Bill Gates vezette szoftver-óriás nemrég mutatta be az új MSN keresőmotort, amelyben sok, a netről már jól ismert szolgáltatást találunk összegyúrva. Annak ellenére, hogy még csak a prototípus készült el, és a véglelges verzió csak év végére várható, a Microsoft már most erőteljes kampányba kezdett.

A Google fő terméke, az internetes kereső ingyenesen használható. A vállalat bevételt a reklámokból lát, vagyis a találati oldalon a keresésnek megfelelő cégek reklámjai és hivatkozásai is megjelennek. A cég emellett a technológiát is eladja más vállalatoknak, melyeknek vagy saját honlapukon vagy hálózatukon belüli keresőre van szükségük.
Kapcsolat | Copyright 2004-2008 Inforum