Elfelejtettem a jelszót.
Infomediátor » Hírek
Legális lesz az internetes másolás2005. 01. 30.

Számos régi dal szerzői jogvédettségének határideje jár le hamarosan.


"Háromhavonta el fogok veszteni egy dalt 2008 elejétől kezdve" – idézi a The Economist Cliff Richard brit énekes panaszát, aki hosszú zenei pályafutása miatt kénytelen szembesülni azzal, hogy lejár dalai jogvédettsége. A legtöbb európai országban 50 évig kell jogdíjat fizetni a könnyűzenei alkotások játszása után, s mivel Cliff Richard első számai 1958-ban látták meg a napvilágot, esetükben bizony lejár ez az egyszer felhúzott vekker. Richard mellett Elvis Presley örökösei is hasonló gondokkal küszködnek Európában, mivel több mint ötven éve jelentek meg a király első itteni lemezei, továbbá a Beatles, a Rolling Stones és más klasszikus pop- és rockbandák legkorábbi számai is elvesztik a védettséget.

Zenekiadói körökben úgy becsülik, hogy 2010-től százmillió olyan régi dalokat tartalmazó album kerül ki az éves forgalomból, amelyeket manapság jogdíjért árusítanak. Ez nagyjából évi egymilliárd dolláros kiesést, az éves kiadói árbevétel három százalékának elvesztését jelenti. És ez a becslés csak az ötvenes évek végéig született dalokat érinti, a veszteség sokkal nagyobb lesz, ha lejár a hatvanas-hetvenes években megjelent nóták szerzői jogvédelme is. Bár a zenekiadók ezután is forgalmazhatják a régi számok CD-it – ráadásul nekik sem kell jogdíjat fizetni utánuk –, és emellett kezükben marad az eredeti lemezborítók megjelentetésének joga, áraikat letörhetik a számokhoz immár hozzáférő független kiadók albumai, illetve az – e dalok esetén – legális internetes másolgatás.

Az érintett zenészek és kiadók erős lobbizásba kezdtek az európai hatóságoknál annak érdekében, hogy hosszabbítsák meg a szerzői jogvédelem időtartamát. Felhívják a figyelmet arra, hogy az USA-ban éppen a közelmúltban növelték 95 évre az előadók szerzői jogainak védettségi időtartamát. Franciaországban, Olaszországban és Portugáliában az érintettek már ígéretet is kaptak a hosszabbításra és valószínű, hogy Nagy-Britannia is követi ezeknek az országoknak a példáját. Ugyanakkor a közjó nevében nemrégiben az Európai Bizottság illetékesei úgy nyilatkoztak, hogy Európának egyelőre ki kellene tartania az ötvenéves időtartam mellett.

Forrás:www. itnews.hu
Kapcsolat | Copyright 2004-2008 Inforum