Elfelejtettem a jelszót.
Infomediátor » Hírek
Közös eurázsiai fellépés a spamáradat ellen2005. 02. 27.

38 európai és ázsiai ország közös kezdeményezést hozott létre az internetes spam és az elektronikus levélszemét elleni harcra.


Az új szerveződés az Európai Unió 25 tagállamának, illetve 13 ázsiai országnak, köztük Kínának és Dél-Koreának a részvételével jött létre. A magállapodás azért rendkívül fontos, mert a globális spammennyiség igen jelentős része, a Sophos szerint mintegy 20%-a éppen az előbb említett két távol-keleti országból származik. Viviane Reding, az EU információs társadalomért felelős biztosa elmondta, hogy a fentiekből következően az unió egymaga, saját határain belül aligha lehet képes hatékonyan kezelni a problémát. Szerinte alapvető fontosságú az, hogy a spam kérdését világszerte komolyan vegyék, főként azokban az országokban, ahonnan annak nagy része származik.

Az eurázsiai kezdeményezés résztvevői szorgalmazni fogják a megfelelő jogi szabályozás kialakítását mind a 38 országban, emellett pedig a közös nyilatkozat szerint a kormányok is különféle hasznos intézkedéseket foganatosítanak majd. Ebbe beletartozik a megalkotott törvények következetes betartatása, a társadalom tájékoztatása, a gazdaság önszabályozásának elősegítése, illetve az internetes és technológiai cégekkel létrehozott partneri kapcsolatok révén megfelelő műszaki megoldások kifejlesztése is.

Forrás: PrimOnline
Kapcsolat | Copyright 2004-2008 Inforum