Észak-Amerikában, a távol-keleti, ugrásszerű növekedést produkáló „kistigris” országokban, vagy akár Kínában a jövőkép alapja az információs társadalom gyors kiépítése, fejlesztése, a szolgáltatásoktól kezdve a közigazgatáson keresztül az élet minél több szegmensének az informatika segítségével történő gyorsabb és hatékonyabb megoldása. Mindez az emberek kényelmét, a demokrácia kiteljesítését, az önkifejezés soha eddig nem tapasztalt szintjét, vagyis az emberiség ugrásszerű fejlődését valósítja meg.

Európa is elindult ezen az úton, amikor a lisszaboni program az információs társadalom megvalósítására alapította célkitűzését, hogy 2010-re Európa váljon a világ legdinamikusabban fejlődő, legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává. A kezdeti lendület azonban megtorpant és 2005-re az eredeti célkitűzések jócskán visszafogottabbá váltak. Európa egyes országai, főként az északi skandináv államok, de a posztkommunista Észtország is közel kerültek a lisszaboni program megvalósításához. A többség azonban nem tud megfelelni a program elvárásainak, és megtorpanó lendülettel építgeti a tudásalapú, dinamikus jövő alapjait.

És mi a helyzet Magyarországgal?

2002-ben az önálló Informatikai és Hírközlési Minisztérium felállításával reménytelinek és közelinek látszott Magyarország gyors előrehaladása az információs szupersztrádán. Aztán sajnos meglehetősen hamar kiderült, hogy a várakozásokat nem tudta igazolni az önálló minisztérium léte, így már két év után felmerült a megszüntetése, majd az új ciklusban felálló kormány tervei között már fel sem merült, hogy az információs társadalomnak önálló gazdára lenne szüksége. Az önálló tárca hiánya önmagában még nem indokolná, hogy manapság már információs társadalomról sem igen esik szó. Sem a politika, sem a közbeszéd prioritásai között nem találkozhatunk a fogalommal.

Tény, hogy a 2002 ót eltelt öt év alatt a modemes, dial-upos, szórványos internethasználat helyett ma már 20 % feletti a rendszeres internethasználók aránya, akik széles sávon lépnek be a világháló polgárainak körébe. A hozzáférési díjak csökkentek, csakúgy mint a mobil telefonálás költségei is. Ma már elektronikus úton tehetünk eleget adóbevallási kötelezettségünknek, és az infromációszabadságról szóló törvény előírásainak megfelelően egyre több, adóforintokból, közvagyonból előállított információt érhetünk el a magyar közigazgatási honlapokon. Mindezen eredmények azonban öt év távlatából nézve nagyon kevesek. Az Európai Unióhoz 2004. május 1.-én velünk együtt csatlakozott EU10-ek országai között is komoly a lemaradásunk, számos szempontból sereghajtók lettünk. Érdemben nem beszélhetünk elektronikus kereskedelemről, nem alakult ki az e-gazdaság, és az e-kormányzat területén is igen sok tennivalónk akadna még. De nem lehetünk büszkék az internet penetrációs mutatókra sem, hiszen egyre többen szorulnak a digitális szakadék túloldalára és egyre kevesebb reményük lehet e szakadék átugrására vagy a szakadék szűkülésére. Nincs politikai elképzelés az e-Inclusion ( az információs társadalomba integrálás) programjára, és az elektronikus gazdaság fejlődésének ösztönzésére sem látunk programokat.

A kormányzati politika tehát nem tekinti stratégiai fontosságú kérdésnek, a modernizáció, a fejlődés és a versenyképesség alapjának az információs társadalmat. 

Az Információs Társadalom Világnapját hogyan is ünnepeljük tehát Magyarországon? Van-e okunk bármit is ünnepelni?

Mi hisszük, hogy van. Önt, a Felhasználót, aki itt van, aki mégis, mindennek ellenére hozzájárul a magyar információs társadalom fejlesztéséhez. Ön tehát a remény arra, hogy Magyarország is eljut a kiteljesedett információs társadalom korába.

Dr. Mayer Erika

INFOMEDIÁTOR